Fényes nappal: orális szex a Gellérthegyen, szex a Hősök terén, szado-mazo pornó az Andrássy úton!
Valakinek biztosan tetszik, nekem nem. De nem feltétlenül árt az ország jó hírének az ilyen pornófilm, hiszen Gábor Zsazsa mondta egyszer, hogy mindegy, mit írnak, csak írjanak róla – közölte Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatója. – Lehet, hogy valaki épp ezen filmek miatt jön majd Budapestre.

A látottak még a magyar pornógurunál, Kovinál is kiverték a biztosítékot.
Ismerem a rendezőt. Többször a szemébe mondtam, hogy próbálná meg ugyanezt New Yorkban: perceken belül elvinné őket a rendőr – árulta el Kovi a Blikknek.
A pornórendező szerint ez a műfaj nem való az utcára.
Demszky Gábor főpolgármesternél sem aratott sikert Christian Christof munkássága.
- Nemcsak a jó ízlést sérti, de balesetveszélyes is, ha eltereli a volán mögött ülő sofőrök figyelmét – vélekedett a főpolgármester. Demszky úgy tudja, az utcai pornó nem budapesti, még csak nem is magyar sajátosság. – Sajnos már iskolában, múzeumban is készültek ilyen felvételek. Ha fővárosi tulajdonú intézményről van szó, azonnal feljelentést teszünk. Ha valaki ilyet lát az utcán, akkor közszeméremsértés miatt jelentheti a rendőrségnél.

A Blikk megkérdezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy miért nem intézkednek a felvételek alapján a rendezővel és a pornószereplőkkel szemben közszeméremsértés miatt, de lapzártáig nem érkezett válasz.

Ám ugyanez a bulvárújság megtalálta az egyik pornófilmes céget. Christian Christof rendező épp Amerikában forgat, így csak barátnőjét érték el telefonon.
A barátom nemcsak Budapesten, hanem más városokban is készít ilyen filmeket – ismerte el a neve elhallgatását kérő nő. Arra azonban nem válaszolt, hogy bárhol kerültek-e már összetűzésbe a rendőrséggel.
[blikk.hu]
Ha van olyan honlapod, vagy tudsz olyanról, amely szorosan kapcsolódik ehhez a bejegyzéshez, cikkhez, ne habozz, linkeld be a kommentbe egy pár soros bevezetővel! (magyarán: a cikkhez keresünk kapcsolódó weblapokat - ebben kérjük a segítségedet)

Horoszkóp készítés és elemzés - Mit mutatad a jövőd, milyen a múltad?
Ki ne szeretné megismerné a jövőt? Ha nem is mindent, de a közeljövő eseményeit jó lenne legalább körvonalakban látni - talán így a megjósolt jövő is megváltozhatna. Vagy mégsem? Karrier, egészség, szívügyek... Megnézem >>>